2017.01.06. – Nagycsaládosok színházlátogatása

Az idén 10 éves Sopianae Kulturális Egyesület a 2017-ben induló jubileumi rendezvénysorozatát egy nagycsaládoknak szervezett ingyenes színházi előadással indította el. Fontos volt ez az ajándék, hiszen ahogy az egyesületet támogató Csizi Péter országgyűlési képviselő fogalmazott a darab előtt: „nehéz télen, karácsony után programot szervezni a gyerekeknek”.

Idén ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját a pécsi Sopianae Kulturális Egyesület, amelynek alkalmából nagyszabású rendezvénysorozatot indítanak el. Ennek a programsornak a részeként a pécsi nagycsaládosok ingyen tekinthették meg január 6-án a Pécsi Nemzeti Színház A dzsungel könyve című előadását. A darab előtt mondott köszöntőbeszédet Csizi Péter országgyűlési képviselő és Haffner Tamás, a Sopianae Kulturális Egyesület elnöke.
Tűkön ülve várták a gyerekek az előadást
Tűkön ülve várták a gyerekek az előadást

Haffner Tamás elmondta, hogy a Sopianae Kulturális Egyesület az alapítása óta eltelt 10 év során számos maguk elé kitűzött célt ért el. A többek között hagyományőrző, szabadidős programok szervezésével, Pécs történelmének és örökségének ápolásával és népszerűsítésével, a hazai és nemzetközi kapcsolatok erősítésével és fenntartásával  foglalkozó egyesület – mint mondta – sikeresen szólította meg a nagycsaládosokat és több ezer pécsi fiatalt is.

Ajándék-előadást szerveztek a nagycsaládosoknak
Ajándék-előadást szerveztek a nagycsaládosoknak (Haffner Tamás és Csizi Péter)

Ezeket a sikeres közösségkovácsoló rendezvényeket és eseményeket pedig – folytatta – nem tudták volna tető alá hozni az egyesületet támogató Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, valamint Csizi Péter országgyűlési képviselő nélkül. Többek között a nagycsaládosoknak szervezett ingyenes ajándékszíndarabot is közösen szervezték meg – tette hozzá végül Haffner.

“Nehéz karácsony után programokat szervezni a családnak és a gyerekeknek”

Csizi Péter hangsúlyozta, sokan nem tudják, hogy milyen nehéz is télen, a hidegben-fagyban, karácsony után programot szervezni és keresni a család és a gyermekek számára. Ezért is döntöttek úgy Hoppál Péterrel, valamint a városért, a pécsi családokért és fiatalokért dolgozó Sopianae Kulturális Egyesülettel karöltve, hogy megajándékozzák a pécsi nagycsaládosokat a Pécsi Nemzeti Színház hatalmas sikert aratott A dzsungel könyve című darabjával, amely már túl van a századik előadásán.

Forrás: Pécsma.hu, PécsTv